„Egy dolog elméletben elfogadni az elszakadást, és megint más ülni a reptéren és szembenézni a tényleges búcsúval.”
(Chris Greenhalgh)
Ezzel az idézettel szeretnék Editkétől elbúcsúzni. Ehhez egy régi, de nagyon szép emlékem kapcsolódik. Még kislányok voltunk testvéreimmel, amikor először láttuk vendégül Editkét. Az otthonunkban szállásoltuk el, és számos közös programon vett részt az egész családdal. Nagyszerűen éreztük magunkat, de egy napon elérkezett a búcsú pillanata; haza kellett utaznia. Úgy tűnt, ez gördülékenyen ment, de este sokat sírtam. Anyukám megkérdezte, hogy miért vagyok szomorú, mire az volt a válaszom, hogy azért mert már nincs velünk Editke, és nagyon megszerettem, úgy mint egy igazi családtagot.
Erre a történetre a mai napig jól emlékszem, egész életemben végigkísér, hogy milyen kedves, melegszívű nagyszerű ember vidám volt, annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt könnyű az élete, számos komoly döntést kellett meghoznia élete során.
Most örökre szembe kell nézni a hiányával, ami igen nehéz, annak ellenére, hogy azóta nagyon ritkán találkoztunk.
Szívemben örökké élni fog, és mindig örömmel, büszkeséggel fogok rá emlékezni.
Drága Eduka és Öcsike!
Fogadjátok őszinte részvétemet édesanyátok elvesztése miatt! Legyetek erősek, és vigyázzatok magatokra és egymásra!
